A Himalája magyarja

Ki volt Kőrösi Csoma  Sándor, akinek nevét utcák, terek, iskolák őrzik, nemcsak itthon, hanem szerte a nagyvilágban? Honnan is indult ez a székely-magyar, merész Ázsia-kutató, nagy tudású nyelvész?

Aki még sohasem járt Székelyföldön, nehezen tudja elképzelni a magas kősziklákkal, suhogó patakokkal telehintett hegyes-völgyes tündérországot, Erdélyt. Ott, a Háromszéki havasok tövében, 1784. április 4-én Kőrösön, egy kis faluban született Csoma Sándor – amelyet emlékére ma Csomakőrösnek neveznek.

    

Háromszéki havasok, Csomakőrös

A hajdani szülőház Csomakőrösön
 

Tanulmányait a falu iskolájában kezdte, és már ekkor nagyon érdekelte a magyarok és a székelyek eredete. A kis falusi iskolában kitűnt szorgalmával, tudásával, elszántságával, ezért tanulhatott tovább Erdély híres nagyenyedi kollégiumában. Minden bizonnyal az itteni ingyenes oktatás volt az oka, hogy apja a Kőröstől mintegy 300 kilométerre fekvő gimnáziumba küldte fiát. Az ingyenes oktatásban részesülő diákok, a szolgadiákok, kemény, kétkezi munkával fizettek a kollégiumnak. Bár Csoma családja nem tartozott a szegényebbek közé, mégis saját magának kellett gondoskodnia megélhetéséről. Itt, az alsóbb osztályokban elsajátította a latint és a görögöt.

Sikeres vizsgáit letéve, felsőbb osztályba lépett, s a kollégium megbecsült polgára lett. Kiváló tanulmányi eredményéért elnyerte a hercegi ösztöndíjat, s megtették az alsóbb osztályok tanárává is. Ekkor ismerkedett meg a magyarság őstörténetére vonatkozó különféle elméletekkel.

A nagyenyedi kollégium

1815-ben elnyerte a kollégium ún. ‘angol ösztöndíját’, melynek köszönhetően a göttingeni egyetemen tanulhatott tovább. Az egyetem a maga nemzetközi hírű professzoraival és gazdag könyvtárával kitűnő lehetőséget nyújtott számára, hogy ismereteit bővíthesse. Ami Csoma nyelvismereteit illeti, a latinon, görögön kívül a hébert is megismerte, illetve a modern európai nyelvek közül a franciát, valamint a környékbeli szászok és románok nyelvét. A szláv nyelvekkel is ismerkedett, s hogy az arab krónikákat tanulmányozhassa, megtanult arabul és törökül is.

1819 késő őszén, sok-sok évi szüntelen tanulás után, búcsút mondva a Kárpátok koszorúzta szülőföldnek, útnak indult a távoli Kelet felé, hogy megkeresse a magyarok őshazáját.

 

Kőrösi útja

Hol magányosan gyalogolva, hol kereskedő-karavánokhoz csatlakozva kitartóan haladt célja felé – 12000 kilométeren át. Törökországon, Indián keresztül egészen Tibetig  vándorolt. Tengereken hajózott, sivatagokon vágott át, majd több ezer méter magas hegyeken, ritkuló levegőben, 4-5 ezer méter magas hágókon, életveszélyes szirteken, irdatlan mélységű szakadékok peremén tört előre. Útközben is kitartóan tanult: megtanult perzsául és angolul is. Így jutott el a himalájai Zangla városának zord hegyi kolostoraiba.

 

A Himalája kolostorai

Itt kegyetlen nélkülözések közt élt. A legnagyobb hidegben, egy szűkös cellában, fűtés nélkül volt kénytelen dolgozni.  A csupasz padlón aludt, ahol csak a hideg falak védték a kegyetlen időjárástól.  A kémény nélküli szobában, a tűz maró füstje miatt csak nehezen tudott olvasni. Mégis, több ezer tibeti nyelvű könyvet olvasott el – a magyarok nyomát kutatva. Reggeltől-estig tanult, olvasott, tűz és világítás nélkül, birkabundába burkolózva. A tibeti lámák segítségével kitartóan tanult, mert a tibeti nyelvben akart kutatni magyar eredetű szavak után.

Kőrösi szobája a zanglai kolostorban

Csoma ekkorra már csaknem 20 nyelvet írt és olvasott.

Tizenhat gyötrelmes, nélkülözésekkel és nehézségekkel teli hónap alatt fektette le későbbi munkásságának alapjait: fázva és koplalva negyvenezer tibeti szót gyűjtött össze, és rendezett szójegyzékbe. Évtizeden át tartó munka eredményeként  1834-ben végül megjelenhetett két fő műve, a tibeti nyelvtan és a szótár, amely kivívta az egész világ megbecsülését.

A szótár címlapja, tibeti írás, a szótár belső oldala

Munkáiból 25 példányt hazaküldött Magyarországra, visszaküldte továbbá a részére hazájában adományokból összegyűlt pénzt is, valamint a saját maga megtakarította összeget is. A pénzből Nagyenyeden alapítványt létesített a kiemelkedő diákok számára, illetve szétosztatta Kőrös lakói között.

Élete alkonyán teljes visszavonultságban, szinte remeteként élt tibeti könyvei között, s csak egyetlen dolog tudta kimozdítani közülük: ha Magyarországról hallhatott híreket.

1842-ben azonban ismét útra kelt. Célja ezúttal Lhasza, a tibeti főváros, majd innen Észak-Kína, a mongolok földje volt. Úgy gondolta, hogy a dalai lámák könyvtárában rábukkanhat olyan forrásokra, amelyek a régi magyarokra vonatkozó híradásokkal szolgálhatnak.

A magyar őshazáig azonban nem juthatott el, mert India trópusi dzsungelében halálos malária támadta meg. Dardzsilingben megbetegedett, ágynak esett és hatnapi szenvedés után a gyilkos láz végzett vele. 1842. április 11-én ért véget küzdelmes, munkával teli élete. Hosszú vándorlásának a Himalája lábánál szakadt vége, és örökre lehunyta messzeséget fürkésző, égő szemét.

          Síremléke az indiai Dardzsilingben

Oly közel áll szívünkhöz  a nagy vándor alakja, aki vándorbotot fogott, hogy az ősi hazát, népünk rokonait felkutassa. Kitartása, szorgalma és hazaszeretete példa mindannyiunk számára.

Kőrösi Csoma Sándor nevét tisztelettel emlegetik a Föld minden szegletében, amerre csak magyarok élnek.

"Székely hegyekből messzi Ázsiába,
Az őshazába vándorolt ki ő,
Feje felett a vén, szent Himalája,
Tán öregebb, mint maga az Idő.
Ott rótta a betűket és kereste
Puszták homokján vérei nyomát,
Meglátogatta ínség, balszerencse,
De ő csak várt és vándorolt tovább."

                                                                                                                    Juhász Gyula: Ének Kőrösi Csomáról
                                                                                                                                            (részlet)