MIKULÁS
KARÁCSONY
HÚSVÉT
KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR
3.d
4.d
1.d
2.d
1.d
2.d
3.d
1.d
3.d
4.d
2.d
3.d
4.d
2.d
3.d
4.d
3.d
4.d
2.d
2.d
5.e
FARSANG
5.d
5.e
5.d
5.e
ÓZ, A NAGY VARÁZSLÓ
3.d
Váradi László (4.d)
Vers
Idén nem tudom, miről írjak verset.
Tavaly írtam szépeket, eleget.
De most, valahogy nem jut eszembe semmi se,
Nem lesz ebből költemény - úgy érzem…
Hogy kezdjek neki, mit csináljak? Nem tudom.
De elkeseredni nem fogok, inkább gondolkodom.
Na, ne, most mit tegyek?
Most akkor nem tudok már írni verseket?
Lehet, hogy ez lenne a vég?
Sajnálom, de most nem tudom, miről írhatnék.
Szomorú, de nem írok én már verseket,
Bizony én ettől elkeseredek.
De várjunk csak, emberek!
Ez itt egy jó kis vers lehet…
Úgy látszik, megírtam költeményemet,
Így aztán boldogan búcsúzom tőletek!
Váradi László (4.d)
A fa
Ablakunk előtt áll egy odvas fa,
figyelem már nagyon rég óta.
A törzsén mókusok futkosnak,
S az emberek nézik a színes madárkákat.
Ősz van. Hullanak a levelek,
Nagyon szépek és színesek.
Eljött a tél és szomorú vagyok én,
Mert a fáról lehullott az összes levél.
Bekopog a tavasz, nőttem egy araszt!
A fa is kirügyezett, és nem tehetek panaszt.
Itt a nyár és boldog vagyok már,
Ismét lombba borult az én kedves fám!
Szabó Nóra (4.d)
Anyu
Te vagy a legfontosabb az életemben,
Csak melletted érzem magam kényelemben.
Nem kérek semmit, csak hogy szeress,
És még jó sokáig mellettem lehess.
Te adtad a legnagyobb ajándékot: hogy szeretsz,
hogy minden reggel kedvesen rám nevetsz.
Nagy köszönet, hogy mindig mellettem voltál,
És sok minden jóra megtanítottál.
Arra is, hogy álljak ki magamért,
Te küzdöttél velem a szép hajamért…
Nagyon szeretlek,
ki sosem nevetlek!
Tudom, hogy rossz gyerek vagyok,
De mégis sok szeretetet kapok!
Szabó Nóra (4.d)
A barát
A barátság egy csodás dolog,
de nem jó, ha egy barát a másikra morog.
Minden reggel jól kelek,
s a barátomért mindent megteszek!
Hogy ne legyek egyedül,
előlem ő sosem menekül.
Mindig vár,
őt sosem fogom elfeledni már!
Évek jönnek-mennek, de a barátság örök,
ha együtt vagyunk, annak én nagyon örülök!
Pánczél Emőke (4.d)
Nyelvgyötrő – A vegyszer
Anya mondta egyszer:
Menjünk, vegyünk vegyszert!
Mentünk, vettünk vegyszert,
S hazamentünk menten.
Hazaért a vegyszer,
Mostunk vele menten,
De a kezemet kimarta és ez rossz,
A ruháim pedig újra koszosok.
Vegyszert kell venni újra a boltban
S a nagymosás ismét beindulhat.
Pánczél Emőke (4.d)
A mókus
Iskolánk előtt áll egy nagyon öreg fa,
abban él egy kis mókuska,
ugrándozik szanaszéjjel,
keresi az eleséget:
diót, makkot, mogyorót,
s ha talál, ő nagyon boldog.
Ugrándozik ágról-ágra,
kergetőzik madárkákkal,
amikor ezt megunja,
bebújik a kuckóba,
nézegeti, számolgatja,
mi van az ő tarsolyába',
eszegeti, majszolgatja,
hogy ne legyen üres az ő pocakja!
Nagy Gábor (4.d)
Házunk mellett van egy kis patak odakinn,
Amely ma már csodás színben pompázik.
Október van, itt az ősz,
A szél színes faleveleket söpör.
Amikor a levelek között sétálok,
Lábam alatt csodás hangokat hallok.
Furcsa hang üti meg fülemet,
Valami körülöttem különösen zizereg.
Keresgélek, nézegetek, hallgatok,
S látom arrébb, egy sündisznócska ballagott.
Néha-néha belebújt az avarba,
Én elbújtam, hogy ne hozzam őt zavarba.
Tányérkába vittem neki gyümölcsöt,
S így szereztem aznap neki örömöt.
Viszek neki magvakat, ha találok,
S talán ezért kapok egy új barátot.
Kolompár Miriam (4.d)
Az ősz
Lehull a levél, elszárad a virág,
a nyár elsuhan, nincs tovább.
Halványabb a napsugár,
helyette eső szitál.
A szél úgy játszik, mint egy gitár,
de kár, strandolni sem lehet már!
Az ősz átvette uralmát,
Én is elbúcsúzom immár.
Járóka Fanni Lívia (4.d)
Az évszakok
Őszi ködnek harmata
Vidám napnak dallama
Őszi cseppek hullása
Nyári patak hulláma.
Téli hóember vidámsága
Tavasz és nyár barátsága
Téli szánkó surranása
Tavaszi virág bimbócskája.
Szabó Nóra (4.d)
Az elveszett nyaklánc
Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl, élt egy király, s annak egy világszép lánya: Angelika. A király nagyon szerette a lányát, ezért amikor eljött a születés napja egy gyémántos nyaklánccal és egy kiskutyával ajándékozta meg.
Egy szép napon Angelika levitte a kutyust a kertbe játszani, ott volt már a kiscicája is. A királylány vidáman nézte a két állat fickándozását, de hirtelen furcsa dolgot vett észre. Értette, hogy mit beszél egymással a két kis állat !
Először rettenetesen megijedt, de aztán rájött, hogy ez nem lehet más, csak a gyémántos nyaklánc varázsereje: igen, édesapja egy varázsnyaklánccal ajándékozta meg. Attól kezdve soha nem vette le a bűvös láncot.
Csakhogy este lett és kezdte nyomni a medál, ezért aztán szép óvatosan az ágya mellé tette a kis szekrénykére. Ahogy letette, azzal el is aludt. Másnap reggel döbbenten vette észre, hogy a nyaklánc eltűnt a szekrényről! Kereste-kutatta, de sehol nem találta.
Ekkor szólt a szolgálóknak, hogy keressék ők is. A királynak nem merte elmondani, hogy mi történt, szégyellte magát a nyaklánc elvesztése miatt.
A szolgák kutattak a palotában, a kertben, de sehol sem találták.
Ekkor Angelika a néphez fordult és ezt mondta:
- Összes kincsem és szerelmem azé lesz, aki megtalálja kedves nyakláncomat.
Jöttek erre mindenhonnan mindenféle lovagok, grófok, hercegek, királyfik, de bizony hiába jöttek, mert a gyémántos nyakláncot nem találták.
Angelika már egészen elszomorodott, amikor egyszer megjelent egy szőke hajú herceg hófehér paripán és így szólt a királylányhoz:
- Ne búsulj szépségem, egy életem-egy halálom, a nyakláncod megtalálom !
Angelika meg sem tudott szólalni, abban a szempillantásban beleszeretett a hercegbe.
A herceg még aznap elkezdte keresni a nyakéket. Kereste itt - kutatta ott, de bizony sehol sem találta.
Egyszer aztán kilesett a királylány ablakán és hirtelen valami csillogó fényességet pillantott meg a fán. Az ám, a nyaklánc csillogott ott! Mászott fel a fára boldogan, leakasztotta a láncot az ágról és vitte vidáman Angelikának. A királylány nagyon megörült neki!
A király meg akarta ajándékozni a herceget arannyal, de ő ezt mondta:
- Nem kell nekem más uram királyom, csak a lányod keze! Nála nagyobb kincset úgysem találnék soha!
Csaptak is nagy lakodalmat menten, nem vártak egy napot sem, de még egy órát sem !
Tán még ma is táncolnak, ha el nem fáradtak!
Pánczél Emőke (4.d)
A zsiráf és az alma
Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy zsiráf. Egy szép napon úgy gondolta, hogy elmegy almát szedni.
Igen ám, de az almafa magas volt, a zsiráf nem érte el az almát, nem tudta leszedni. A zsiráf nem tudta eldönteni, hogy vajon ő a nagyon kicsike, vagy a fa a túl magas? Úgy gondolkozott, hogy majd sok gyümölcsöt eszik és attól majd 1-2 év alatt magasra nő. Így is történt, de amikor legközelebb kiment, még mindig nem érte fel az almát. Már egészen elkeseredett, amikor meglátta, hogy a földön hever egy szép, piros alma. Örömmel beleharapott, de ekkor érzi ám, hogy valami fickándozik a szájában. Megnézi, hát egy kis kukacocska van az almában. Így bizony nem ízlett neki a gyümölcs, el is ballagott.
De kíváncsisága másnap visszahajtotta, addig –addig járta körbe az almafát, míg a fejére nem pottyant egy zamatos alma. Most már óvatos volt, nézegette jobbról, nézegette balról, nem lakik-e benne valaki? Az alma szép, egészséges volt, így a zsiráf elhatározta, hogy megeszi. Éppen beleharapott volna, amikor az alma hirtelen megszólalt:
- Kérlek, ne harapj belém! Ha nem eszel meg, teljesítem egy kívánságod. De jól vigyázz mit kívánsz, mert az én apám az almafák királya.
Meglepődött a zsiráf, beszélő almát még soha életében nem látott. Hirtelen rá is vágta, hogy szeretné elérni az almafa tetején pirosló almát.
Amint ezt kimondta, a lába és a nyaka olyan hosszúra nőtt, hogy könnyedén elérte a legmagasabban lévő gyümölcsöt is.
Így lett a zsiráf hosszú nyakú és hosszú lábú állat.
Ha nem hiszed a mesémet, járj utána!
Járóka Fanni Lívia (4.d)
Suta és barátja
Ott volt, ahol sosem volt, élt egyszer egy fiú sárkány: Suta.
Sutának nem voltak barátai, ezért sokat búsult.
Egyszer a sárkányiskolában, rajzóra közben padtársa Bimba kért tőle egy színest, s közben megkérdezte:
- Suta, te miért nem barátkozol a többi fiúsárkánnyal?
A sárkányfiú nem szólt egy szót sem, de az óra végén odament Bimbához és ezt mondta neki:
- Tudod, szívesen barátkoznék a többiekkel, de csúfolnak a nevem miatt.
Bimba csodálkozott, de nem szólt egy szót sem.
Hanem kicsöngetés után hirtelen elkapta Suta sárkányt:
- Tudod mit, Suta? Legyünk barátok!
Suta örömében meg sem tudott szólalni, de aztán ezt mondta:
- Te tényleg lennél a barátom?
- Hát persze- válaszolt Bimba és vidáman nevetgéltek .
- De nem fognak kinevetni a többiek, hogy fiú létemre lánnyal barátkozom? – kérdezte félve Suta.
- Ugyan, dehogy! – válaszolt Bimba .
Éppen becsöngettek és a két barát nevetgélve futott a terembe.
- Milyen óra lesz? – kérdezte Repi sárkány, aki a legnagyobb hangú fiú volt az osztályban.
- Matek lesz! – válaszolt neki gyorsan Suta.
- Nem téged kérdeztelek, te sete-suta ! – mordult rá Repi és még meg is bökte Sutát a ceruzájával.
- Na, de Repi - szólt bele a beszélgetésbe Bimba – Suta csak a kérdésedre válaszolt , miért kell rögtön rámordulni és csúfolódni?
Suta el is fordult szégyenében, Repi viszont nagy kacagásba tört ki.
- Hi-hi-hi, ha-ha-ha, egy lány védi meg a fiút!!!! Nem fordítva szokott ez lenni inkább?
- Hi-hi-hi, ha-ha-ha - nevettek most már a többiek is – tényleg, a sete-sutát megvédte egy lánysárkány!!! Hi-hi-hi, ha-ha-ha!!!
Szegény Suta, már sírva bújt a sarokba.
Tán még most is nevetgélnének, ha időközben be nem jött volna a terembe Zora néni, a matek tanárnő. Ő rögtön elrendezte az ügyet, leszidta a gúnyolódókat, Sutát pedig megvigasztalta.
A szünetben aztán Suta megköszönte Bimbának, hogy kiállt mellette, és azóta nem törődik a többi fiú csúfolódásával, mert tudja, hogy csak irigykednek a jó barátság miatt.
Két díjnyertes pályamunka:
